Venczel Viki: Egy virág éneke

Egy Virág Éneke

Földben születtem,
kis magokat ültettem,
kinyújtozóm hajtásommal,
egyre jobban növekszem.

A lelkem szárnyal,
dédelget, simogat a napsugár
egy felhő átölel,
a fa lombja körém fonódik,
árnyékot ad nekem.

Esőcsepp mossa szirmom,
ha szomjas vagyok, ő ad innom,
betakar a hó télen,
úgy érzem még sem fázom.

Méhecskék donganak tavasszal,
virágpor hullik az égből,
Isten kegyelméből.

Izzó, forró nap égeti levelem,
nem bánt ő, szeret engem,
melegít, simogat....
a szél segít,
viszi a magomat, poromat.

Ha fúj a szellő,
lobogok, táncolok...
a vihar megtépáz,
még sem bánkódom,
szabadon álmodom.

Ő emel fel,
végre szállok a magasba...
.... a tündérek kapujába.

/Venczel Viki/